2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Győzelemmel mutatkozott be a Ceglédi KE kispadján Sértő Ádám

Az Óbudai Kaszásokat látta vendégül a Ceglédi KE a Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa második fordulójában szerda este. A találkozó egy hárommeccses hazai sorozat első összecsapása volt, e hét szombaton ugyanis a Budafok érkezik a Gál József Sportcsarnokba, jövő vasárnap pedig a DEAC U23 látogat Ceglédre – mindkét mérkőzés 17 órakor kezdődik majd.

A Kaszásokkal egyszer már megmérkőzött a CKE, a bajnokság második fordulójában idegenben aratott 92-91-es sikert az akkor még Siska János irányította együttes – az első félidőben 20 ponttal is vezetett a ceglédi gárda, de a végjátékra visszakapaszkodott a szívósan küzdő óbudai alakulat – Dragasevic Veljko büntetőire volt szükség akkor a győzelemhez.

A Hepp Kupa-derbin is hasonló volt a forgatókönyv, bár az első negyedet, főleg annak hajráját jobban kapta el a Kaszások. A főként a Supola – Armaghani – Boros trió játékaira építő vendégek Lakosa triplájával, valamint Pollák tempójával 28-21-es előnyt szereztek a nyitó etap végére, jó iram jellemezte ekkor a mérkőzést. A második játékrészben nagyon beragadt az Óbuda, a három támadásból három trojkát értékesítő CKE szekere pedig meglódult. 25-1-es rohamot vágott ki a hazai csapat, pontos, ötletes támadójátékkal „nullázta” a Kaszások zónavédekezését. Járt a labda, ültek a triplák – főként ez utóbbi volt nagy pozitívum, hiszen a kinti dobásokkal eddig rendre meggyűlt a ceglédiek baja a bajnokságban. A második tíz percet végül 28-9-re nyerte a Cegléd, így 49-37-es előnnyel mehetett nagyszünetre.

A fordulást követően jóval kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, a Boros – Supola – Armaghani trió lőtávolon belül tartotta a fekete-sárgákat. A CKE ezúttal nem tudta olyan pontosan „szétszedni” az óbudai zónát, egy pontot faragott félidei hátrányából Takács Máté alakulata (70-59). Az utolsó etap kísértetiesen hasonlított a két csapat bajnoki összecsapásának végjátékához, a pontatlanná váló ceglédi akciókat kisebb futásokkal büntette a Kaszások, fokozatosan eltüntetve hátrányát. Bár Velkey és Horváth Máté beszórtak egy-egy hárompontost, volt, hogy több támadólepattanó után sem sikerült kosarat szereznie a hazai gárdának – pedig a dobóhelyzetek megvoltak. Lakosa is behintett két távolit az utolsó percekben, 86-77-ről pillanatok alatt 86-85-ig zárkózott a vendég együttes. Fordításra azonban már nem maradt ideje a fővárosiaknak, Horváth Máté higgadtan küldte a gyűrűbe két büntetőjét, amelyet Csorvási is megtoldott még eggyel, így ha a vártnál nehezebben is, de 90-86-os sikerével továbbjutott a Hepp Kupában a Ceglédi KE.

 

Ceglédi KE – Óbudai Kaszások 90-86 (21-28, 28-9, 21-22, 20-27)
Ceglédi KE: Herendic 10, Horváth Á. 11/6, Dragasevic 18/12, Csaba 13/3, Csorvási 12. Csere: Velkey 12/12, Horváth M. 7/3, Olasz 6, Fodor 1. Edző: Sértő Ádám
Óbuda: Lakosa 13/9, Supola 22/9, Boros 18/3, Szabó 5/3, Armaghani 20/6. Csere: Pollák 5/3, Balázsi 3, Varsányi -. Edző: Takács Máté

Tags: ,