2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Hatodik felkészülési mérkőzésén is veretlen maradt a CKE

Hatodik edzőmérkőzését játszotta csapatunk, az ellenfél ezúttal a tavalyi bajnokság ötödik helyezettje, a BKG PRIMA Akadémia volt.

A szigetszentmiklósiak edzője, Dr. Nagy Ágoston, illetve fiai, Nagy Benedek Ágost és Nagy Botond Ágoston régi ismerősei a ceglédieknek, már több mint egy évtizede is nagy csatákat vívtak a felek – akkor még a DEAC NB II-es csapatában szerepeltek a Nagy-fivérek, édesapjuk mentorálása alatt. Ezúttal mint már Piros csoportos riválisok csaptak össze – annak ellenére, hogy a legutóbbi évadban mindkét egymás elleni mérkőzésüket a CKE nyerte (otthon 97-83, idegenben 99-90), a tabellán végül a BKG végzett előrébb.

A felkészülési időszak végén járnak a gárdák, a bajnokság szeptember 22-én rajtol – a Cegléd és a BKG is szeptember 24-én (vasárnap) 17 órakor lép pályára először, a ceglédiek a PVSK-VEOLIA együttesét fogadják a Gál József Sportcsarnokban, a BKG pedig a Phoenix-MT Fót csapatát látja vendégül.

Jobban kezdte a derbit a házigazda, főként Csorvási Milán pontjaira alapozva öt perc játékot követően 13-6-ot mutatott az eredményjelző. Gyakran és többnyire pontosan találták meg egykori válogatott centerüket a palánk alatt a ceglédiek, az ő, valamint a Salgótarjánból érkező Dragasevic Veljko jó megmozdulására építő Siska-legénység azonban nem tudta érdemben leszakítani a szigetszentmiklósiakat, a Nagy-testvérek pontjaival 23-21-re zárkózott a negyed végére a BKG. A második játékrészben kiegyenlített csata folyt a pályán, a vendégek oldalán új amerikai légiósuk, Maizen Fausett, valamint Joel Nshimba is be-betalált – végül fordítani is sikerült a Kosoknak, 43-42-es vezetéssel mehettek nagyszünetre.

A harmadik felvonást aztán remekül kezdte a Cegléd, percekig csak Csaba Györgyék találtak a gyűrűbe – Velkey János triplájával 11-0-t futott a CKE, Nshimba hármasa vetett véget a sorozatnak. Az első félidőben hétből négy mezőnydobását értékesítő Fausett sokat hibázott ebben az etapban, a hazaiak pedig igyekeztek megőrizni 10 pont körüli vezetésüket – néha bejött ez alá a BKG, de alapvetően a ceglédiek kontrollálták a mérkőzés ezen szakaszát. A záró felvonásban sem változott lényegesen a játék képe, néha benézett 10 alá a szigetszentmiklósi gárda, de a CKE sikere nem forgott veszélyben – hatodik felkészülési mérkőzését is megnyerte Siska János gárdája, bizakodva várhatja a szeptember 15-i Vasas Akadémia elleni edzőmeccset a csapat.

 

Ceglédi KE – BKG PRIMA Akadémia 84-72 (23-21, 19-22, 24-13, 18-16)

Ceglédi KE: Herendic 8/3, Dragasevic 13/3, Velkey J. 3/3, Gordán 8/3, Csorvási 19. Csere: Horváth Á. -, Csaba 11, Horváth M. 8/6, Fodor 5, Orgona 2, Olasz 7. Edző: Siska János

BKG: Nagy Be. 15/6, Nagy Bo. 18/12, Büki -, Fausett 18/3, Nshimba 12/3. Csere: Csomós 5/3, Béres -, Szeleczki -, Halász 4, Velkey L. -. Edző: Dr. Nagy Ágoston