2700 Cegléd Rákóczi út 33.
+36/70 386 00 38
info@cegledike.hu

Siska János marad a Ceglédi KE vezetőedzője

A következő szezonban is Siska János irányítja a Ceglédi KE együttesét, miután a klub történetének első Piros csoportos évadjában a rájátszásig vezette azt.

Az A csoportos játékosmúlttal rendelkező, mezőkövesdi születésű szakember a tavalyi, 2022/23-as idény kezdete óta irányítja a ceglédi csapatot, mellyel az alapszakasz során 12 győzelem mellett 14 vereséget gyűjtött be, a nyolcadik helyen végezve. A negyeddöntőben a későbbi bajnok NKA Pécs ellen 3-0-s összesítéssel búcsúzott a gárda (68-105 Pécsen, 63-96 hazai pályán, majd 86-61 Pécsen), az 5-8. helyekért kiírt helyosztón így először a DEAC U23-mal került össze (77-71 otthon, 92-101 idegenben), majd a 7. helyért a JKSE együttese ellen zárta a bajnokságot (78-93 idegenben, 87-83 hazai pályán).

A korábban bejelentett négy érkező játékos, Dragasevic Veljko, Orgona Gergő, Dominik Herendic és Olasz Ádám tehát Siska János irányításával kezdheti meg a munkát a Ceglédi KE színeiben, a keretet érintő további változásokról közösségi felületeinken folyamatosan tájékozódhatnak a klub szimpatizánsai.

Tags: